A természet hazavár

A természet hazavár

A természet hazavár Tavasznyitó lélektisztító túra a Budai hegyekben

Mesés, hogy mennyire fel tud tölteni az út

Gondolom, te is – ahogy én is – eleget kuksoltál már idén a sötétben, és fáztál már a hidegben, lemerültek a D-vitamin raktáraid. Teljesen meg tudom érteni, ha így a tél végén – tavasz elején le vagy merülve, mint a duracell nyuszi. Nagyon szeretek kirándulni, és a természetben feltöltődni. Talán ezért is választottam az út motívumát a fejlődés szimbólumaként. Viszont ezen a télen nem jutottam el semerre. Latyakos volt, szürke volt, esős volt. Amikor meg beköszöntött a hóesés, akkor már nem tél volt, hanem tavasz… Megkörnyékezett engem is a betegség – tizenix éve nem voltam ilyen beteg, a lázat meg hírből sem ismerem egy ideje. Na ebből is kaptam eleget. Persze tudom, hogy ezek piszlicsáré problémák más bajához képest – de hát azt is tudom, hogy mindenkinek a maga baja a legnagyobb.

Nos, nekem az a véleményem, hogy segítő szakemberként fontos, hogy ne ragadjanak el a saját körülményeim, fontos, hogy azokat kívül hagyjam segítő folyamataimon. Különben nem én coacholom az ügyfelem, hanem ő coachol engem. Az pedig elég vicces lenne.

Tulajdonképpen az igen fontos, és az egyik alap feladatom, hogy jól legyek. Hisz akkor fogok tudni neked hitelesen és hatékonyan segíteni az egyes elakadásaidban, ha nálam minden rendben van.

Mesés, hogy mennyire fel tud tölteni az út… Miért írom le ezt ide másodjára? Mert nyomatékosítani akarom, mennyire fontos számomra. Úgy alakult, hogy a nejem képzésen volt a hétvégén, így szombaton elmentem magammal egy kis tavasznyitó túrára a Budai hegyekbe.

Ezen az útvonalon mentem végig: https://tsa.eddz.eu/2un5NIx

A túra javarészt erdőben ment, viszont egy része lakott területen, aszfalton. Azért választottam ezt az útvonalat, mert kiépített részek is voltak benne és mivel nem tudtam előre, mennyire lesz saras az út, nem akartam nagyon messzire menni. Ennek ellenére így is szép helyeken baktattam keresztül.

Amikor elindultam, még kavarogtak a gondolatok a fejemben teendőkről, kimerültségről, mindennapokról, tervekről. Azután ahogy egyre mentem befelé és befelé, úgy csendesedett le az elmém. Az órát nem néztem, a telefonom csupán fotók készítésére használtam. Már a túra egy harmadánál azt vettem észre, hogy egyszerűen nem gondolok semmire. Csak sétálok, kémlelem a tájat, hallgatom a hangokat, és nincs a fejemben semmi. Igazi kis terápia volt ez számomra. Éreztem az egyedüllét áldását, a csendben levést, és a természet feltöltő erejét pusztán az által, hogy önmagammal csatangoltam az erdőben.

Feltöltött a csend és az ébredező természet. A város zaja csak távolról, néha néha pedig egyáltalán nem hallatszott. Néhol saras volt az út, és többnyire felhős az ég. Az út elején sütött picit a nap, majd teljesen betakarták a felhők, és hideg volt – de egyáltalán nem zavart. Nagyon jól esett, és teljesen újjászületve érkeztem vissza a városba.

Amikor tele van az agyad a problémáiddal, zsong már a fejed a zajtól ami körülvesz, érdemes megállni és lelassítani pár lépés erejéig. Ebben is tud segíteni, ha kirándulsz egy nagyot. Amikor kiszakadsz a rohanásból és eltöltesz pár órát magaddal, az igazán fel tud tölteni, és jó időre elegendő munícióval tud szolgálni.

Hiába élünk városokban, hiába járunk sima betonplaccokon, azt ne felejtsük el, hogy a természet szülöttei vagyunk. A természetben újjá tudunk születni újra és újra, mert hazavár. Egy ilyen újjászületéshez nem kell sok. Csupán bakancsot húzni és menni. Mész mész mész, és csak a jelenben létezel, a saját jelenedben, a saját csöndedben.

Tele van a fejed a zajjal? Indulj el! Próbáld ki! Jó úton jársz!

Pár kép az útról


Szólj hozzá!

Tolvaj Sándor Ádám