Motiváció

Életed vára, avagy egy ébresztő álom a Camino mentén

Életed vára, avagy egy ébresztő álom a Camino mentén CÉLOK ÉS ÁLMOK 2 - KÖVESD A SZÍV ÚTJÁT

Rengeteg ember ténfereg a világban, akinek céltalan és értelmetlen az élete. Szakasztott, mintha alvajárók lennének, még akkor is, amikor olyasmin buzgólkodnak, amit fontosnak vélnek. Azért van ez így, mert hibás, téves dolgokat hajkurásznak. Az életünket csak úgy tölthetjük meg tartalommal, ha odaadóan szeretjük embertársainkat, ha a körülöttünk élő közösségnek szenteljük magunkat, meg annak, hogy létrehozzunk valamit, aminek célja, értelme van. Mitch Albom: Keddi ​beszélgetések életről és halálról – Morrie Egyszer régen írtam egy cikket a célokról és álmokról. Akkor, amikor megírtam elég nagy sikere volt, így ezt az alcímet most ismét elővettem amolyan szívbéli folytatásként. Március óta annyi…

Tovább olvasom

Beszélgessünk a céljaidról

Beszélgessünk a céljaidról Célok és álmok - csak okosan

A titok, hogy hogyan juthatunk el gyalog a Déli-sarkra, az, hogy elégszer tegyük egyik lábunkat a másik elé. Ez önmagában könnyen kivitelezhető. Hiszen egy egér is képes megenni egy elefántot kis falatokban. A kihívás abban rejlik, hogy valóban ezt akarja az ember. Erling Kagge Szóval célok… És álmok. Hogy is jön össze ez a két fogalom? Azt tapasztalom, hogy vannak emberek, akik összekeverik az álmaikat a céljaikkal. Álmodnak nagyokat, viszont valójában eszük ágában sincs tenni azért, hogy közelebb jussanak hozzá. Ilyenkor jönnek azok a mondatok, hogy persze, mert neki szerencséje volt… meg majd ha nyerek a lottón… meg a rossz…

Tovább olvasom

A természet hazavár

A természet hazavár Tavasznyitó lélektisztító túra a Budai hegyekben

Mesés, hogy mennyire fel tud tölteni az út Gondolom, te is – ahogy én is – eleget kuksoltál már idén a sötétben, és fáztál már a hidegben, lemerültek a D-vitamin raktáraid. Teljesen meg tudom érteni, ha így a tél végén – tavasz elején le vagy merülve, mint a duracell nyuszi. Nagyon szeretek kirándulni, és a természetben feltöltődni. Talán ezért is választottam az út motívumát a fejlődés szimbólumaként. Viszont ezen a télen nem jutottam el semerre. Latyakos volt, szürke volt, esős volt. Amikor meg beköszöntött a hóesés, akkor már nem tél volt, hanem tavasz… Megkörnyékezett engem is a betegség – tizenix…

Tovább olvasom

A sünik és a tél

A sünik és a tél Rövid történet az elfogadásról...

Soha nem volt még ilyen hideg tél ezelőtt… Az erdő állatai sorra hullottak a farkasordító hidegben. A sünik felismerve a helyzetet úgy döntöttek, hogy jól összebújnak, és testükkel melegítik egymást – ezzel védve magukat a fagyhalál ellen. Akadt azonban egy apró bökkenő… A közvetlen egymás mellett lévő sündisznók akaratlanul bántották egymást szúrós kis tüskéikkel. Mivel ezt a fájdalmat nem bírták sokáig, így emiatt szépen lassan újra eltávolodtak egymástól. Kis idő múltán, ahogy egyedül maradtak, elkezdtek egyenként újra megfagyni. Dönteniük kellett! Elviselik egymás tüskéit, vagy szépen lassan eltűnnek a föld felszínéről. Hosszas tanakodás után döntöttek is. Meghozták azt a bölcs döntést,…

Tovább olvasom

Ötévesen nem angolul kell tanulni, hanem rohangálni az udvaron, a friss levegőn, látszólag céltalanul, mert attól fejlődik az agyuk.

Gilisztát fogdosni, bodobácsot gyűjteni, sarazni és koszosnak lenni, rettenetesen koszosnak. Csúszni-mászni, bunkert építeni. Világgá menni. Nem elhinni, hogy alig tizennégy évesen eldőlt minden, hanem kipróbálni lehetőleg mindent, amire lehetőség van. A frászt hozni a szülőkre, hogy nem lesz belőlünk semmi, hogy csak úgy lézengünk.
Odaállni a harmadik generációs értelmiségi családban a zongora mellé és kijelenteni, hogy az asztalos szakmát választottuk.

Mert valaki nem az lesz, akinek van érettségije, hanem az, aki dolgozik. Aki munkát fektet valamibe, amihez van kedve, tehetsége, szorgalma. Aki elhivatott és a munkájának jó szakemberévé válik, legyen ács, bádogos vagy bognár.

És ha elsőre nem jó szakmát választottunk, akkor legyen bátorságunk tovább állni, mert nem befejezni kell, amit elkezdtünk, hanem bátran változtatni.

Vekerdy Tamás

A képen én vagyok 😉 🙂

Miért mégis az oroszlán?

Miért mégis az oroszlán?

A dzsungelben melyik állat a legnagyobb …………….. az elefánt? legmagasabb ………….. a zsiráf? legravaszabb ………….. a róka? leggyorsabb …………… a gepárd? Vajon miért mégis az oroszlánt tartják az állatok királyának? Hisz egyiket sem tudja a fentiek közül. Se nem nagy, se nem magas, se nem ravasz, de még csak nem is a leggyorsabb. Miért lehet ez? Talán azért mert az oroszlán bátor, merész, magabiztosan jár-kel. Bármit megtehet amit kitalál, és sohasem fél! az oroszlán elhiszi magáról, hogy megállíthatatlan! az oroszlán kockázatot vállal! az oroszlán szerint minden állat azért van, hogy ő megegye! az oroszlán tudja, hogy minden kínálkozó…

Tovább olvasom

Jojó effektus finoman

Jojó effektus finoman Avagy hogyan fogyjunk le és maradjunk is úgy?

A minap egyik kollégámmal jött szóba a jojó effektus, mint téma. Mivel testközelből ismerem ezt a szörnyet, úgy gondoltam, írok róla pár gondolatot. Körülbelül amióta kétjegyű a korom, azóta túlsúllyal küszködök. Nyilván ez most is így volna, ha nem figyelnék saját magamra tudatosan. Túl vagyok több jojózáson – le föl, le föl. A csúcsok csúcsa 116 kiló volt számomra, ami a 168 centiméteres magasságommal igencsak gömböcke állapotot eredményezett. Többnyire koplalással értem el az “álomsúlyhoz” közeli állapotot, de eddig soha nem sikerült a végére érnem. Kivéve a legutóbbi nekiveselkedésemkor, ami ugyanis egészen másképp zajlott. Szóval régebben csináltam kenyér és lisztmentes diétát…

Tovább olvasom

​Ha azt gondolod, hogy valami nehéz, akkor az nehéz. Ha azt gondolod, hogy valami könnyű, akkor az könnyű. Ha azt gondolod, hogy valami nem könnyű, de nem is nehéz, akkor az nem könnyű és nem is nehéz. De akkor milyen valójában? Menj, igyál egy kis vizet, és azután rögtön rájössz, hogy a víz milyen, forró vagy hideg. Ne hozz létre nehezet vagy könnyűt! Ne hozz létre semmit! Amikor csinálsz valamit, csak csináld!

Seung Sahn: A zen iránytűje – 277. oldal, Közvetlenül az elmére mutatás

Fotó forrása

Miért nem Coelho?

Miért nem Coelho? Miért, miért, miért?

Miért írok? Nem azért írok, hogy ezer meg ezer látogatóm legyen. Nem azért írok, hogy megmondjam a tutit. Nem is a pénzszerzés miatt írok. Akkor miért is írok? Azért írok, hogy megmutassam magam. Azért írok, hogy megmutassam az utat, amit járok. Azért írok, mert talán találsz benne valamit magadból. Azért írok, mert talán találsz benne valamit magadNAK. Azért írok, mert jól esik… Kérdezhetnéd a cím alapján, mi bajom Coelhoval? Semmi. Tisztelem őt, és jómagam is olvasom az írásait. Kiváló író. A műveiből ki lehet ásni egy-egy olyan gondolatot, ami túllendít egy elakadáson. Igen, lehet belőle meríteni és…

Tovább olvasom

Mi magunk vagyunk a súly, amit a saját érdekünkben odébb kell tennünk – amennyiben úgy döntünk, hogy átrendezzük életünk színterét. A legtöbbször képtelenek vagyunk meghozni ezt a döntést.

Miért? Miért olyan nehéz előrelendítenünk magunkat, még akkor is, ha valami jobb felé tartunk? Azért, mert bármilyen kevéssé kielégítő az, ahol vagyunk, kényelmes.

Hajlandó vagy küzdeni? Mert rögtön az elején megmondom, hogy eljutni onnan, ahol vagy, oda, ahová el akarsz jutni: harc. Önmagaddal kell megküzdened.
Judith Sills

Kalandok a valós térben

Kalandok a valós térben Gyerekek... Ébresztőőő!

Hallottál már a Spartan Race-ről? Az Elite Challenge-ről? A Spartathlonról? És a Ninja Warriors-ról? Nem, nem, ezek nem bulvár műsorok, mint ahogy azt elsőre gondolnád. Na jó persze az egyik a tévében megy, de közel sem a butulásról szól, mint némely jól csengő nevű tévéműsor. Ha utánanézel, azt fogod látni, hogy ezek az események emberfeletti teljesítményről, izgalomról, kitartásról, küzdelemről és egyéb emberi erényről szólnak. Gyermekeink (hadd szóljak így annak ellenére, hogy én még nem vagyok szülő) a legnagyobb izgalmaikat sokszor egy-egy lövöldözős játék előtt ücsörögve élik át a fotelben tespedve mit sem sejtve arról, hogy maga a kaland és a…

Tovább olvasom

Elveszett kreativitás nyomában

Elveszett kreativitás nyomában tanulás és szemléletváltás

Nem akarlak mindenáron megváltoztatni. Egyáltalán nem biztos, hogy arra van szükséged. Biztos vagyok benne, hogy amit hiányolsz az ott van benned, csupán elő kell csalogatni. Vagy éppen más szemmel ránézni… Most erről a más szemről lesz szó picit a kreativitás tükrében. Elmesélek egy történetet: Sok éven át grafikai feladatokon dolgoztam. Logót, arculatot terveztem. Céges kiadványokat és weblapokat rajzoltam. Mindenféle színes szagos dolgot, ami eladja magát és tulajdonosát. Szerettem ezt csinálni, mert kiélhettem a kreativitásom és otthon éreztem magam a grafikai programok előtt. Egyszer csak ez véget ért. Néhány évvel ezelőtt eljött az a pont, amikor ültem a gép előtt, és…

Tovább olvasom