nem AZ UTOLSÓ BEJEGYZÉS

nem AZ UTOLSÓ BEJEGYZÉS

nem AZ UTOLSÓ BEJEGYZÉS Attól, hogy nem látsz, én itt vagyok!

Futni voltam ma (is). Rendszeresen járok futni – kb. 10-12 kilométer az, amiben jól érzem magam. Ez az a táv, ami kikapcsol, és még nem unom meg. 10 fölött már uncsi – kivéve ha az erdőben futok – ami mostanában ritka. Az erdőben inkább sétálni szoktam. Futásra maradnak az aszfalt tízesek. Csak megyek és megyek. Fülembe válogatott kedvenc zenéim, talpaim alatt a talaj, és fejemben a gondolataim.

Ma azon gondolkodtam, hogy milyen belső folyamataim voltak az utóbbi időben, és milyen külső történések hozták elő őket. Fantasztikus tükröket tart elénk az élet, és mindig tudja, mit mikor hogyan kell prezentálnia ahhoz, hogy először szar legyen, aztán szépen elindulva az ingoványon egyre jobb és jobb. Míg elérsz egy fapallóhoz, ami megtart. Azon túl pedig vár a stabil talaj. A végén pedig rájössz, hogy az egész egy gondosan eltervezett tanulási folyamat, amit végigéltél az emelkedésed érdekében. Szép gondolatmenet volt, ami a fejemben cikázott, és szép az út amit befutottam ma este. Most még nem jöttem teljesen rá mivan, de keményen dolgozom rajta. Az útirány helyes, az út nem túl göröngyös. Ezért ezt a gondolatot most el is engedem. Nem csigázlak tovább drága olvasóm, mert többet nem akarok most erről mondani. Maradjunk annyiban, hogy minden a legnagyobb rendben, és az irány jó.

Az egyik nagy felismerésem az, hogy jelenleg tökre nincs kedvem blogot írni.

Amikor elkezdtem, volt, és volt bennem rengeteg olyan gondolat, amit érdemesnek tartottam arra, hogy kiírjam magamból. Gondolattal most is tele vagyok. Tele vagyok érzéssel, tapasztalással. Ezeket át tudom és át akarom neked adni. Személyesen testre szabva. Csak neked.

Amint azt látod, április óta nem született újabb blogbejegyzés. Azóta nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna arra, hogy kellene valamit adnom neked, kellene valamit ide írnom, hogy amikor idejön a látogató, ne a régi bejegyzéseket és az azóta parlagon maradt blogot találja, hanem valami élő tartalmat kapjon, azt lássa, hogy a blog él. NOS, biztosíthatlak drága olvasóm, hogy élek és itt vagyok. A blogírást egy időre felfüggesztem. Ezt csak azért írom le, hogy ne gondold, ez egy magára hagyott weboldal. Ez egy nagyon is élő weboldal, csupán egy ideig nem lesznek új cikkek rajta. DE még lesznek… egyszer!!!

Szeretnék neked hatékony segítséget nyújtani. Ehhez az kell, hogy veled legyek, melletted legyek. Illetve az kell, hogy tanuljak és nevelgessem ezt a gyermekemet, akit segítő szakembernek szánt a sors. Ehhez idő kell, és szabadság. Azt a tudatot cipelve, hogy írnom és írnom kell ahhoz, hogy megtalálj, nehéz cipelnem. Így most egyelőre leteszem ezt a terhem, hogy könnyebb legyek ezzel is. Jobb coach vagyok, mint blogíró 🙂

Coach vagyok, és segítő. Tele tapasztalással. Tapasztalással, amit át tudok neked adni. Itt vagyok veled, itt vagyok melletted. Egyelőre nem írok ide cikket, viszont ha keresel, megtalálsz.

Egy közeli jóbarátom szavaival élve:

Attól, hogy nem látsz, én itt vagyok!

Ebből a gondolatból most én erőt merítek. Remélem neked is sikerül.

Az utamnak nincs vége… sőt – ugyaninnen folytatódik itt és most. Van kedved beszélgetni a tiedről? Gyere, vedd fel velem a kapcsolatot!

Facebook oldalamra és Instagram profilomra folyamatosan posztolok. Gyere, kövess ezeken! 

Várlak szeretettel!


Szólj hozzá!

Tolvaj Sándor Ádám