az út az, ami boldoggá tesz…

az út az, ami boldoggá tesz…

az út az, ami boldoggá tesz… ...Gyere Sanyi, vár a Camino

Szóval itt van ez a Camino. És az, hogy kitaláltam – kipróbálom. Lélekben 2016 novemberétől kezdtem el készülni, amikor is születésnapomra megkaptam az útikönyvet. Láttam, hogy bíznak bennem azok, akiknek elmondtam mire készülök és éreztem, hogy érdemes lesz belevágni.

A testem áprilisban kezdtem rá felkészíteni hosszabb túrákkal és a felszerelésem apránkénti beszerzésével. Mindenből a legjobbat. Úgy hallottam, hogy két dolog tudja elrontani igazán a zarándoklatot: egy rossz hátizsák, és egy rossz túrabakancs. Így ezeknél nem spóroltam az összeggel – tényleg a legjobbat akartam, amit azt hiszem, sikerült is beszereznem. Ugyan a lábammal voltak problémák, de kinek nem… és ezt biz egyáltalán nem a cipő okozta, hanem én magamnak.

Az útikönyvet olvasgattam, illetve pár blogot, amit tapasztalt zarándokok írtak. Fizikailag viszonylag egyszerű volt a felkészülés, és az eszközök beszerzése. Bár kissé tartottam az ismeretlentől. Tulajdonképpen arra jöttem rá, hogy ez az egész nem is erről a 220 kilométerről szól. Valószínűleg nem is arról a 3600-ról, ami Budapest és Santiago között húzódik. A belső út a lényeg. Az a belső út, ahogy eljutok odáig, hogy képes leszek agyban megállni, és 3 percnél többet eltölteni önmagammal anélkül, hogy unatkoznék, vagy éppen semmittevéssel gyanúsítanám meg magam. Egyébiránt az út végén voltak ilyen kérdések másoktól felém:

  • Nem volt unalmas?
  • Mit csináltál ott egyedül?

Mit csináltam volna? Mentem előre… Meg néha megálltam. Meg mentem… és így tovább. Néha ettem, néha aludtam. Amúgy rájöttem, hogy nagyon jó társaság vagyok. Az úton tanultam meg igazán értékelni a saját társaságom. Rájöttem, hogy egyedül lenni nem egyenlő a magánnyal, és tulajdonképpen semmit nem tenni nem egyenlő a semmittevéssel.

Volt bennem félelem, izgalom, várakozás. És tényleg igaz az, ahogy Dan Milman megfogalmazza: az út az, ami boldoggá tesz… nem a cél. Lássuk mire is gondolok:

Szerintem valóban az út minden pillanata maga boldogság. Legyen az az életed, legyen az egy vágyad elérése, legyen egy új autó megszerzése, vagy egy utazás előkészülete. Az a várakozás, amivel viseltetsz az ügy iránt, minden pillanatban felemel. Számomra, mint mindenki számára boldogság elérni a célt is… viszont amikor visszaemlékszem rá, mégis az odavezető út maga az, amiről többet tudok mesélni. Milyen is maga a felkészülés? Ezt döntsd el te magad. A konklúzió meg mindenkinek a sajátja. Nekem is volt jópár. Most már elég erős a gondolat, hogy meg fogom osztani az egyes napjaimat itt ezen a felületen. A tanulság – ha megtalálod – ott van elrejtve. Kinek a magáé. Szép napokat!!!

Szólj hozzá!

Tolvaj Sándor Ádám